🎄🎉 Ne maradj le az ünnepi programjainkról! Jegyek a Karácsonyi vacsorahajózásra és a Szilveszteri party hajózásra korlátozott számban elérhetők. Foglalj most! 🥂

Hajó Felszereltség & Biztonság Óvintézkedések

Rendezvényhajóinkon különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy minde technikai oldalról, mind személyi oldalról a legfelkészültebb segítséget tudjuk nyújtani szükség esetén… Hajónk technikai felépítése az abszolút biztonságos hajózást teszi lehetővé, mint ahogyan minden szükséges felszerelés a rendelkezésünkre áll vészhelyzet esetére, ahogyan a személyzet folyamatos felkészítését is fontos feladatunknak tartjuk.

Célunk
Cégünk irányelve, hogy a dunai hajózás varázslatos élményét minél több emberrel megismertesse, mindezt élvezhető és biztonságos körülmények között, hiszen nekünk is az az érdekünk, hogy vendégeink mosolygósan, bizalommal telve hagyják el a fedélzetet és szívből térjenek vissza bármikor, mikor ismét erre a felemelő élményre vágynak.

Tűzvédelmi intézkedések

A hajókon található központi tűzoltó rendszeren felül extra készülékekkel is fel vannak szerelve hajóink, melyeket ráadásul a figyelemfelhívás jegyében jól látható és könnyen értelmezhető piktogrammokkal emeltünk ki a szabályoknak megfelelően. Vacsora hajóink fedélzetén 8 db ilyen tűzoltó készülék van elhelyezve.

Menekülési útvonalak
A fedélzeten jól látható helyen feltüntetve található a menekülési útvonal pontos terve, mely valójában a hajó alaprajzán feltüntetett menekülési útvonal, ahogyan a képen is látható. A hajó több pontján pedig piktogramok vannak elhelyezve, melyek mutatják az irányt a legközelebbi gyülekező helyekre. Ezek a gyülekező helyek segítik a mentést, ugyanis az oda gyűlt utasok együtt, egymást segítve várhatják a személyzet utasításait a mentésre vonatkozólag.

MENTŐMELLÉNY
VÉSZKIJÁRAT JELÖLŐ
TŰZBIZTONSÁGI JELÖLÉSEK
MENTŐÖV JELELŐ
ELSŐSEGÉLYDOBOZ
TŰZOLTÓKÉSZÜLÉK

Képzett személyzet
Hajónkon a hajózási felügyelet alapján meghatározott képesítéssel rendelkező személyzet tartózkodik minden út során. Mind a hajó vezetőnek és az őt segítő, gépkezelő matrózok rendelkeznek a hivatalos hatóság által elvárt képesítésekkel, valamint rendelkeznek szakértői és elsősegély nyújtó végzettséggel is.

Életmentő felszerelések
Minden hajónkon megvannak a szükséges, mentést segítő eszközök, legyen szó csáklyáról vagy lebegő eszközökről, mint például a mentőgyűrű is lényegében minden vizes hely és vízi sport szimbólumává nőtte ki magát valós életmentő eszköz funkciója mellett, mely mutatja fontos szerepét a mentések során.
Hajóink kapacitásának megfelelő mennyiségű mentő mellénnyel rendelkeznek, melyek könnyel elérhető helyen, piktogramokkal egyértelműen feltüntetve helyezkednek el a hajó több pontján.
Vacsora hajóinkon 5-5 mentő gyűrűvel rendelkezünk a hajó minden oldalán, mely az aktuális irányba történő mentést segíti. Úgyszintén rendelkeznek hajóink a kiemelésre alkalmas kampós eszközzel, mellyel 3-4 méterre a hajótól benyúlva segíthetik a mentést. Nimród hajónk fedélzetén található mentőcsónak pedig úgyszintén segíti a mentést végszükség esetén.

BELTÉRI WIKING MENTŐÖV
MENTŐMELLÉNYEK
ELSŐSEGÉLYDOBOZ
VÉSZKIJÁRAT
KÜLTÉRI MENTŐÖV TÁLTOS
MENTŐCSÓNAK

TÁLTOS rendezvény- és sétahajó

Az egyedi tervezésű, valóban új építésű, kétszintes dunai katamarán formájával és stílusával is tökéletesen illeszkedik a gyönyörű főváros varázslatos imázsába, melyet az utóbbi években épített fel magának, és amelyet mi is büszkén hirdetünk hajós vacsoránkkal egybekötve.


TÁLTOS TECHNIKAI ADATOK:

  • Építés éve: 2014
  • Hajó Típusa: Termes személyhajó ( katamarán felépítésű)
  • 2014-es szemle alapján üzemképes, és a 3. zónába sorolt vízterületen az engedélyezett legnagyobb merüléssel
  • Maximális befogadóképesség: 250 fő (Mentőmellények száma: 250 db)
    • Alsó utastéren: 150 fő
    • Felső, zárható teraszon: 100 fő
  • Legnagyobb hossz: 31 m
  • Legnagyobb szélesség: 10m
  • Legnagyobb merülés: 1,56 m
  • Vízkiszorítás: 93,0 m3
  • Főgépek:
    • száma: 2
    • teljesítménye: 236,0 kW

NIMRÓD rendezvény- és sétahajó

A szintén egyedi tervezésű, a Táltos hajónál is fiatalabb Nimród elődjéhez hasonló elvek alapján készült. 2 szintes katamarán felépítésű hajóteste stabilan fekszik a vízen, enyhítve ezzel minden nemű hullámzást, kényelmessé téve a hajót egy kellemes vacsora elköltéséhez.


NIMRÓD TECHNIKAI ADATOK:

  • Építés éve: 2015
  • Hajó Típusa: Termes személyhajó ( katamarán felépítésű)
  • 2015-ös szemle alapján üzemképes, és a 3. zónába sorolt vízterületen az engedélyezett legnagyobb merüléssel
  • Maximális befogadóképesség: 250 fő (Mentőmellények száma: 250 db)
    • Alsó utastéren: 150 fő
    • Felső, zárható teraszon: 100 fő
  • Legnagyobb hossz: 31 m
  • Legnagyobb szélesség: 10m
  • Legnagyobb merülés: 1,56 m
  • Vízkiszorítás: 93,0 m3
  • Főgépek:
    • száma: 2
    • teljesítménye: 236,0 kW

HŰTÉS & FŰTÉS

WC

TŰZVÉDELMI FELSZERELÉS

ÉTKEZÉSI LEHETŐSÉG

MENTŐCSÓNAK

Mentőmellény

Elsősegélyláda

TOP